Nem csak egy feltűnően jó minőségben megalkotott filmet kaptunk öt halmozottan hátrányos roma fiatalról, hanem ez maga a társadalmi tápláléklánc kreatív megfoglamazása. Tessék elgondolkodni akkor is, ha rasszista vagy, akkor is ha “jó ember” vagy, és akkor is, ha nem foglalkozol ezzel az egésszel.

Császi Ádám rendező és a Tudás Hatalom Társulat 2018-ban már útjára indította ezt a történetet Cigány magyar címen. A szereplők, azaz Farkas Franciska, Pápai Rómeó, Pászik Christopher, Varga Norbert és Oláh Edmond saját életükből merítve adtak elő darabokat a magyarországi cigányhelyzetről. 2020-ban meghívták őket a berlini Deutsches Theaterbe, innen pedig egyenes út vezetett a film elkészítéséhez. Az adaptáció megnyerte a Tallinni Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon a Rebels with a Cause különdíjat. A filmben egy sikerhajhász rendező (Horváth Kristóf) öt hátrányos helyzetű cigány fiatalt állít maga mellé, hogy a saját történeteiket meséljék el, de igazából csak a berlini rendező elvárásainak próbál megfelelni. Sajnálatos módon egyik sem büntetett előéletű, de van köztük bántalmazott, rabló, drogkereskedő és minden, ami megüti a trauma turizmus mércéjét. 

A magyar fehér embernek, a romák csak elmozdítható játékfiguráknak tűnnek, amiket nem bántanak, mert jó embernek kell maradniuk. Remekül mutatja a tárgyiasítást a háromezer számozott darabban elszállított roma ház, amit a színpadon állítanak újra össze. Mint egy valóságshow, ahol látványosságként mutatják be a tápláléklánc legalján elhelyezkedő cigányokat. A magyar rendező, mint jóakaró hiteti el velük, hogy ez a színdarab értük van és nekik is jó lesz. Közben ő maga is csak nehezen tud megfelelni a legnagyobb halnak, azaz a nemzetközi közönségnek. Mivel nehéz felvenni a versenyt a ugandai cross-gender gyerekkatonákkal, így a magyar romák a filmben már saját valóságuk helyett, indokolatlan erőszakot és más ferdítéseket kell alkalmazzanak. Persze a felkarolás is csak addig tart, amíg a művészet ki tud zsákmányolni, mert utána vissza tesznek a helyedre és semmi nem változik.

A filmben rengeteg különféle nézet harcol a roma identitás kapcsán. Ott van a szokásos általánosítás, amit megfűszereznek azzal, hogy nem is akarja senki sem elhitetni a csoport tagjaival, hogy van kiút a helyzetükből és ezt ők maguk is jól tudják. A tanár év végén lenéz rájuk és elmondja, milyen jövőt lát előttük (prostituált, bűnöző). Egy másik szemszögből terítékre kerül az a gondolat is, hogy ők maguk csak takaróznak a szörnyű gyermekkorukkal, és arra használják hátrányos helyzetüket, hogy legyen mire fogni viselkedésüket. A filmben játszó színészek azt is örömmel veszik, hogy a hotelben fehérek szolgálják ki őket, szinte kérik tőlük, hogy szabadon mondják ki a véleményüket az újságírókkal szemben is. A rendezők örülnek annak, hogy lenácizzák a sajtót, mert ez így “menő”. A film mégis azzal csapja a nézőket leginkább arcon, hogy az elején elhitetik velünk, hogy valós szereplőket fogunk látni, valós történetekkel, ezzel süllyesztve minket a színházi nézőtéren látottak szintjére. Amikor a film végén kiderül, hogy kitalált karakterekről volt szó, az is elkezd a saját hozzáállásán gondolkozni, aki a film közben még nem kezdett el többször is.

Technikai oldalról megközelítve, rég láthattunk ennyire hatásvadász képsorokat. A szereplők sokszor a szemünkbe nézve beszéltek. Az előadás és a valódi életükről forgatott jelenetek az idő előrehaladtával kezdtek egyre jobban összemosódni. A képi világ röviden összefoglalva pazar volt. Franciska dala hátborzongató lett, de nem ez volt az egyetlen szürreális jelenet. Számomra néha már túl is lőttek a célon, például amikor Cristopher meztelen embereket lőtt le, azt már túl erőltetettnek éreztem. 

A filmben a lehető leggroteszkebb módon rengeteg kérdést dobnak a levegőbe, majd nem válaszolják meg őket ezzel is gondolkodásra ösztönözve mindenkit. A végeredmény kissé összezavaró, de hatásos. Az egyik ikonikus mondat, ami elhangzott “Sajnálsz? Akkor te jó ember vagy” bír a legegyértelműbb üzenettel. Azoknak szól, akik bár nem tartják magukat rasszistának, de mások nyomorát élvezettel nézik végig művészi formában, majd megveregetik a saját vállukat, hogy empátiát éreztek a film nézése közben. Ezek az emberek nézzenek magukba legalább olyan mélyen, mint ahogy Franciska a szemünkbe nézve mondta ezeket a sorokat. A 3000 számozott darab bátor és emlékezetes alkotás lett, amire nem sok példát láthattunk sem minőségileg sem formailag a magyar film piacon.

A film tőlem 10/9 pontot kap, mert bár az ilyen fajta hatásvadászat nem az én műfajom, de a minőséget értékelni kell. Megosztó film, és lehet nem is mindenki fogja értékelni, de az biztos, hogy aki látta, az beszélni fog erről a témáról és pontosan ez volt a céljuk. Abban viszont mind egyet érthetünk, hogy különleges és minőségi darab lett, egyszer mindenképp látnia kell mindenkinek.